No, hát elérkezett az utcsó poszt megírásának az ideje, márcsak azért is, mert már lassan 5 napja otthon vagyok. De tényleg úgy kerek, ha lezárom, és van is mivel. Mert arról egyszer sem írtam, milyen volt kint a családdal a kapcsolat, és hogy hogyan gondolok rájuk. De így hogy már itthon vagyok, és már le is ülepedtek a dolgok, talán időszerű. Nehéz lesz kiásni az emlékeket a sok bejgli, meg csokihegy alól,ami ez elmúlt napokban rákerült, de menni fog.

Borzasztó hálás vagyok Istennek, amiért ilyen jól eltervezett mindent, azt hiszem, keresve sem találhattam volna kedvesebb embereket(és itt most a környezetről nem is beszélek, az már megvolt)mint a Mátét és Marie-Cecilet. Mondjuk nem is kerestem. Nagyon hálás vagyok nekik, mind a fogadtatásért, mint azért ahogy velem bántak a kint töltött pár hónap alatt. "Szerencsére"a lényegi kérdésekben egészen hasonlóan  gondolkodtunk a világról, és még a habitusunk is egészen megegyezett, ami azért nagyon sokat számít ha valakikkel egy házban élsz...Minden segítséget megkaptam amit lehetett adni, talán nem is éltem mindegyikkel kellő képen. A fiúkból is remeg srácok lesznek ha felnőnek, de azért már most is tudtak rengetegszer nagyon jó fejek lenni:))) 

Már megint rövid lett a bejegyzés, boccser.Talán egy két enterrel megnövelem, de az is lehet a betűméretet kéne nagyobbra állítani. 

Nagy tapasztalat volt ez a 4-5 hónap, nem csak a nyelv miatt, rengeteg élménnyel, történettel, tanulsággal és rádöbbenéssel gazdagodtam.SDG

Csók.

U.I.: A következő blog remélem egy északi tengeri halászhajóról jön a nyáron:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.